A gipszöntés fortélyai kezdőknek

gipszöntés

A hobbiként művelt kézműves tevékenységek közt van néhány, amely ősidők óta képes az élvonalba tartozni, mert népszerűsége töretlen. Ezek közül mindenképpen meg kell említeni a gipszöntés hobbiját, hiszen ha van örökzöld kategória, akkor ez egyértelműen az.

Hogy ez minek tudható be, az több szempontból is megközelíthető, de mostani írásunkban mindenképpen szeretnénk elárulni néhány információt erről a tevékenységről azoknak, akik még nem ismerik, hátha kedvet tudunk csinálni, és esetleg kipróbálják.

A gipszöntés nagyon pihentető

gipszöntés

Hogy mindjárt az előnyöknél kezdjük, mondhatjuk, hogy aránylag rövid időn belül elkészíthető egy-egy alkotás. Ez azt jelenti, hogy maga a szilárdulás folyamata fél óra, ami rendkívül rövidnek tekinthető más hobbikhoz képest. Nem is igazán mondható, hogy sok minden kell hozzá, hiszen elég néhány marék pornyi gipsz, valamint közönséges, csapi víz.

left

A por mennyisége, ezzel arányosan pedig a víz is természetesen lehet több, amennyiben több mindent szeretnénk megvalósítani. Szóval amennyiben beszereztük az alapanyagokat, már csak forma kell, amibe beleöntjük az összekevert masszát. Visszatérve azonban még a masszához, nyilván ügyelni kell a sűrűségre, hiszen bármilyen arányban nem fog működni a dolog. A vásárlás során azonban biztos kapunk némi leírást, amelyet követhetünk.

A gipszöntés kellékei – mire lesz szükségünk egészen pontosan

Ahogy azt már korábban megjegyeztük, a gipszöntés fő kellékei maga a gipsz és a víz. Szükség lesz még ezenkívül öntőformákra is, illetve egy-két műanyag vödörre, amiben magát az alapanyagot keverhetjük ki.

Figyelem! A vödör falán a gipsz könnyen megköt, amit aztán csak nehéz, fáradtságos munka árán távolíthatunk el – viszont, ha előzőleg némi olcsó étolajjal átdörzsöljük a vödör belső falát, a maradék gipsztől is könnyedén megszabadulhatunk.

Figyeljünk az alapanyag beszerzésre!

Fontos még tudni, hogy sokféle gipsz létezik, hiszen az orvoslástól kezdve a profi szobrászokon át számtalan típus alkalmazható, de esetünkben a hobbi tevékenységekre kell összpontosítani, ennek megfelelően válogassunk tehát a boltban. A formák kiválasztásánál mondhatni, hogy határ a csillagos ég, hiszen a legkülönbözőbb témákban kaphatóak már eldobható, illetve többször is használatos formák.

Mindenki eldöntheti, hogy mi lesz a szimpatikus, de először talán érdemes a kisebb méretű dolgokkal próbálkozni, hiszen az első lépésnél a lényeg csupán a tapasztalatszerzés. Utána tehát következik a várakozás, ami tényleg nem több, mint fél óra, de nyilván ez is függ a forma méretétől, illetve a massza sűrűségétől, amit előzőleg produkáltunk.

Gipszöntés arányai, avagy hogyan kerülhetők el a sok bosszúságot okozó légbuborékok?

Az arányokat tapasztalással lehet igazából elsajátítani, ám van egy-két hasznos tanács, amelyeket megszívlelve egészen biztosan mutatós, s főleg légbuborék-mentes eredményt érhetünk el. Amikor a már előkészített gipszporba vizet öntünk, figyeljünk oda arra, hogy azt egyenletesen és lassan tegyük.

Ha egyszerre öntjük a porba a nagyobb mennyiségű vizet, s majd ezután kezdjük összedolgozni az alapanyagokat, a massza csomós lesz. Így a gipszfigurákba száradás után lesznek olyan kemény darabok, kitüremkedések, amelyek esztétikailag sokat vesznek el az eredmény értékből.

A gipszpor és a víz keverésére is fokozott figyelmet kell szentelnünk. Törekedjünk az egyenletes keverésre – se túl lassan, se túl gyorsan ne keverjünk. Ha túl lassan végezzük ezt a tevékenységet, a massza csomós lesz. Amennyiben túl gyorsan keverünk, lazítjuk a gipsz szerkezetét, és a masszában légbuborékok keletkeznek.

A gipszöntés további fázisai

Ha netán ezt a folyamatot nem találtuk elég kreatívnak, nincs okunk kétségbe esni, ugyanis most következik csupán a java, nevezetesen a díszítés, aminek általában a legnagyobb része a festés. Használhatunk nyugodtan közönséges vízfestéket is, de akár egyéb, minőségibb, sűrűbb festékek is szóba jöhetnek, ki mivel szeret dolgozni.

A tematika és a minta javarészt adja magát, tehát ilyen értelemben nagy szabadságra nincs lehetőség, hiszen ha például zöldségeket öntöttünk, akkor bizonyos keretek közt gondolkodhatunk csak a színekben. De persze vannak olyan minták is, ahol a téma nem dönti el a színeket, és szabad a vásár.

Ezzel tulajdonképpen el is készültek a mesterművek, amelyek továbbadhatóak, vagy felhasználhatjuk például hűtőmágnes készítésére. Ebben az esetben a tökéletes száradás után ragasztóval kell bekenni, és mehet is rá a mágnes. Ha fel szeretnénk akasztani, mert mondjuk karácsonyfadísznek szánjuk, arra is van mód, hiszen aránylag könnyű rá lyukat csinálni.

Gyakori még a gyertyatartó, vagy egyéb szobrocska készítése, például klasszikus ajándék lehet karácsonyra, ha egy fenyőfát, esetleg angyalkát öntünk belőle. Aprólékos kis díszek ragasztgatásával tovább fokozható a díszítettsége, így aki igazán profi és igényes ezen a téren, nem nehéz olyan szintre eljutni ezen hobbi művelése során, hogy értékesíthető legyen kézművesvásárokban, vagy ajándékboltokban az eredmény. Amennyiben kézzel készített ajándékot adnánk valakinek, szintén több, mint jó.

Gipszöntés házilag – akár még profitálhatunk is a kreativitásunkból!

Gyakori még a gyertyatartó, vagy egyéb szobrocska készítése, például klasszikus ajándék lehet karácsonyra, ha egy fenyőfát, esetleg angyalkát öntünk belőle.

Aprólékos kis díszek ragasztgatásával tovább fokozható a díszítettsége, így aki igazán profi és igényes ezen a téren, nem nehéz olyan szintre eljutni ezen hobbi művelése során, hogy értékesíthető legyen kézművesvásárokban, vagy ajándékboltokban az eredmény. Amennyiben kézzel készített ajándékot adnánk valakinek, szintén több, mint jó.

Olvass tovább

Tartalomjegyzék