A kertészkedés mint örömforrás

kertészkedés

Egy napjainkban egyre kevésbé divatos tevékenységről fogunk a kedves olvasóknak írni. Ez a tevékenység néhány évtizede még mindennapjaink része volt, már ami a vidéket illette, ma már azonban gyökeres fordulatot vettek a tendenciák. Hogy mindjárt rá is térjünk a lényegre, elmondjuk, hogy a kertészkedésről lesz szó. Feltehetően a nagyvárosi olvasók nem jönnek lázba ettől a témától, hiszen nekik ez csupán egy elméleti kategória lesz, bár elképzelhető, hogy meghozza az olvasmány a kedvüket a vidéki élethez.

A kertészkedésről, mint oly sok mindenről megállapítható, hogy végezhető profi módon, tehát megélhetésszerűen, illetve hobbiként. Mi most ez utóbbival fogunk foglalkozni, hiszen az talán szélesebb körben érdekli az olvasókat. Előszöris elkerülhetetlen, hogy az embernek legyen a közelében valamiféle szabad földterület, amin kiélheti ebbéli törekvéseit. Ezt a tevékenységet erőltetni nem lehet, ugyanis vagy érdeklik a növények az embert, és akkor rendkívül fogékony lesz a kerti történésekre, vagy teljességgel hidegen hagyják a kihívások, örömök, amik a kertészkedéssel összefüggnek.

Amikre figyelni kellkertészkedés

Ami a kihívásokat illeti, van néhány olyan bosszúságot okozó faktor, ami szinte visszatérőnek tekinthető. Az egyik a vakond, ami a legkitartóbb állat, ha a növények rágcsálásáról van szó. Létezik néhány trükk, hogy megpróbáljuk távol tartani a kis növényektől, de sok állaton minden kifog, és rendületlenül bukkannak fel újra és újra a buckák. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a vakond védett állat, így tulajdonképpen bűncselekményt követünk el, ha bántjuk, pontosabban elpusztítjuk.

 

Elijeszteni viszont különböző erre kitalált riasztókkal meg lehet. Természetesen az említett állatkán kívül van még néhány olyan kártevő, amivel nem kötünk örök barátságot, például a lótetű, a levéltetű, a hangyák, csigák, és még sorolhatnánk. Ezek mind inváziót tudnak okozni, és ha tömegesen támadják meg kis kertünket, az akár visszafordíthatatlan következményekkel is járhat. Fel lehet rájuk készülni permettel, és egyéb kémiai megoldásokkal, de alapos utánajárást igényel, hogy a növények számára se legyen káros az általunk ellenszerként választott anyag.

Az időjárásra is figyelni kellkertészkedés

Ezen kívül még az ellenség kategóriába sorolható az időjárás is, mint olyan, ugyanis a túl meleg sem jó, de a túlzott hideg sem. A meleg ellen locsolással lehet dacolni, de a hideggel szemben nem túl sok eszköz marad a kezünkben. Esetlegesen fóliasátrat vagy üvegházat építhetünk, ha kellően előre gondolkodunk a problémával kapcsolatban. Hogy rátérjünk azonban a kertészkedés napos oldalára is, fontos tudatosítani, hogy ha végre átküszködtük magunkat az említett nehézségeken, akkor rengeteg örömünk, és még annál is több finom gyümölcsünk, zöldségünk lesz a jutalom.

A kert méretétől függően ugyanis eldönthetjük, hogy inkább gyümölcsöt, vagy zöldséget termesztenénk. Ez függ a személyes ízlésvilágunktól, de a kert méretétől, és egyéb lehetőségeinktől is. A lehetőség alatt értjük az időt is, ami rendelkezésünkre áll mondjuk napi vagy heti szinten, hogy a kerttel foglalkozzunk.

Sokan csak a hétvége során jutnak el a kertekbe, de nagyon sokan nem tudnának úgy lefeküdni, hogy minden nap ne ápolnák valamennyit a kertjüket. Nem fejezhetjük be írásunkat addig, amíg meg nem említettük a dísznövények, virágok fontosságát. A dísznövények legalább annyi örömet, ha nem többet okoznak majd tulajdonosuknak. A virágokra különösen igaz, hogy visszaadják a nekik szánt szeretetet, hiszen a virágba borulás olyan a növénynél, mint amikor az emberek mosolyognak.

Olvass tovább