Főoldal > Hobbik > Az agyagozás nyújtotta energiák
agyagozás

Az agyagozás nyújtotta energiák

Egy olyan szabadidős tevékenységről fogunk most írni, ami sokak fantáziáját mozgatta meg már a múltban is, és feltehetően ezzel együtt szép jövő előtt áll. Az agyagozás művészete lesz mostani írásunk tárgya. Szándékosan használtuk az előző mondatban a művészet kifejezést, hiszen noha elsőre elképzelhető, hogy nem annak tűnik, jócskán igényel művészi érzéket, fantáziát, finomságot, tehát mindent, ami a művészetet jelenti.

Nyilván nem árulunk el titkot azzal, hogy ez egy ősrégi műfaj. Ugyanakkor a mai világra egyre inkább jellemző, hogy a múltban végzett tevékenységekhez is szeretünk visszakanyarodni, amikor ki akarunk lépni a komfortzónánkból, és fel akarunk töltekezni új energiákkal.

Ismerjük meg az agyagozás előnyeit!agyagozás

Az agyagozás fő előnye, ami a töltekezést illeti abban rejlik a tapasztaltabbak elmondása szerint, hogy a kezünkkel végezhetjük.

Sőt, csak azzal kell végezni, mégpedig nagyon intenzíven. Minden apró mozzanat visszatükröződik az alkotásban, tehát maximális koncentrációt igényel a művelőjétől, ha azt akarja, hogy jól sikerüljön a mű. Az agyagozást nem lehet kicsit csinálni. Az intenzitása abból is ered, egyebek mellett, hogy aránylag rövid ideig lehet egy alkotáson dolgozni, de akkor tökéletes figyelemmel, amikor csak és kizárólag az anyagra figyelünk.

Természetesen hátránya is van ennek a műfajnak

Ebben az esetben a legnagyobb negatívum talán az, hogy nem lehet csak úgy nekilátni bárhol és bármikor, amikor gondolunk egyet. Fontos, hogy a megfelelő berendezéseknek és anyagoknak a birtokában legyünk, hiszen speciális feltételek kellenek a végzéséhez. A legtöbb ember pontosan ezen kötött feltételek miatt először egy tanfolyamra iratkozik be, ahol adottak a tárgyi körülmények.agyagozás

Emellett természetesen nem mellékes, hogy nem kell mindent könyvből megtanulni, hanem a szakavatottak osztják meg velünk a tanfolyamon a tudásukat. Végül pedig, de nem utolsó sorban az is nagyszerű dolog, hogy hasonszőrű sorstársakkal tudunk ezeken az alkalmakon megismerkedni, akikkel még jó barátságot is köthetünk, ha már egyszer közös érdeklődés köt bennünket össze az agyagozás formájában.

A régi világban az agyagozás tevékenysége során előállított elemeket naponta használták, de ez a mai világra már nem igaz.

Noha elméletileg lehetne őket ma is alkalmazni, általában ez túl körülményes lenne. Viszont ami a díszítést illeti, mindenképpen itt is alkothatunk valami újat. Miután a tanfolyam során előállítottuk az általunk elképzelt tárgyat, általában ott kell hagyni néhány napra a műhelyben a szóban forgó alkotást, hiszen ennek száradnia kell.

Végezhetők utómunkálatokagyagozás

Ez után azonban lényegesen könnyebben szállítható, majd speciális festékkel színezhető, díszíthető. Ennek a milyenségéről szintén érdemes a tanfolyamot tartó szakértőnél informálódni, illetve nem szabad elfelejteni, hogy ezen a területen is tudjuk magunkat szabadon képezni, hiszen rengeteg videó és egyéb anyag található a témában az interneten.

Ez egy elképesztően kreatív szabadidős tevékenység, amely képességet ha elsajátítjuk, valószínűleg még sokszor büszkék leszünk magunkra, hogy belevágtunk. Hogy egy példát hozzunk, remek és nagyon egyedi ajándékok is készíthetőek az agyagból.

Ez pedig egy olyan dolog, amit nem mindenki mondhat el magáról, mármint a birtoklásukat, tehát tényleg különleges jelenségről van szó. Ha pedig egyszer rászántuk magunkat, és belevágtunk az agyagozásról szóló tanfolyamnak, lehet, hogy egy másik kézműves foglalkozást is kipróbálunk, mint például a fafaragást, vagy a varrást, és ezzel bővítjük az érdeklődési körünket.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás