Főoldal > Hobbik > Gondolatok az aquarisztika szépségeiről
aquarisztika

Gondolatok az aquarisztika szépségeiről

A szabadidős tevékenységeknek az a szépségük, hogy mindennemű kreativitásunkat és fantáziánkat kiélhetjük általuk. Ebben az esetben nem kell alkalmazkodnunk a környezetünk elvárásaihoz, valamint munkakörünhöz, esetleg ahhoz, hogy mi illik, és mi nem. Mindenki olyan hobbit választ, amit szeretne. Ezen írásunkban egy nem túl jellemző, de annál érdekfeszítőbb lehetőségről fogunk írni az érdeklődőknek, ez pedig az aquarisztika. Ennek a szónak az alapját egy idegen kifejezés alkotja, amelyből aránylag könnyen következtethetünk a dolog lényegére. Az aqua szó jelentése a víz, és ebből adódik, hogy az aquarisztika a különböző, vizet jól bíró élőlények tanulmányozásával és akváriumban való elhelyezésével foglalkozik. Úgy is mondhatnánk tulajdonképpen, hogy ez egy olyan tudományág, amely azzal foglalkozik, hogy az akváriumokat milyen módon lehet benépesíteni élőlényekkel.

Mert tudniillik ez egy tudomány már. Ezek az élőlények lehetnek természetesen halak, de ezen jócskán túlmutatnak a lehetőségek. Természetesen a halakon belül is szétválaszthatjuk a fajokat édesvízi és sósvíziekre, ehhez aztán még jönnek az egyéb olyan lények, amik nem halak, de víziállatok. Ilyen mondjuk a csiga, vagy a rákfélék. Ezen túlmenően következhetnek a növények, amik szintén a legkülönbözőbb fajokból származhatnak, lehetnek egészen egyszerű moszatok is, de fejlettebbek is akár. A dolog szépsége az, hogy nem elég egy üvegből készült akváriumba beletenni a halakat és a növényeket, hanem lehet kísérletezni, hogy minél gazdagabb választék kerüljön össze. Fontos a színvilág, hogy minél élénkebb színkavalkádot érjünk el, illetve természetesen az egyik legfontosabb tényező az, hogy passzoljanak egymáshoz az élőlények, tudjanak egymással szimbiózisban élni. Fontos, hogy ne bántsák, ne gyöngítsék egymást, hanem ellenkezőleg.

Ez az egész kialakítási folyamat eltarthat egy ideig, időigényes procedúráról van szó. Nem az a helyzet, hogy az aquarisztikának hódoló személy bemegy egy szaküzletbe, jól bevásárol, és délután elkészíti az akváriumot. Nem így működik, hiszen egy lelkiismeretes, a szóban forgó hobbi iránt igényes ember a végletekig fog próbálkozni az apró részletekkel, így ez egy örökkévalóság lesz, természetesen jó értelemben. Ez az örök jelleg folyamatosan ad majd lehetőséget a kísérletezésre és a tökéletesítésre. Javítani, fejleszteni ugyanis mindig és szinte mindent lehet. Külön lendületet kap aztán ez a terület akkor, ha sikerül olyan emberek társaságába kerülni a hobbit űző személynek, akik ugyanannak a hobbinak hódolnak.

Ilyenkor rengeteg egyéb információt megtudunk, kinyílik egy újabb szelete a világnak, friss szempontokat, fajokat ismerünk meg, elképzelhető, hogy cserélni is fogunk élőlényeket, esetleg eladjuk egymásnak, megint másokat pedig veszünk. Jó tehát keresni idővel olyan lehetőséget, hogy hasonló érdeklődésű embereket ismerjünk meg, akik szintén szenvedéllyel fordulnak ehhez a hobbihoz. Amennyiben inspirációt szeretnénk gyűjteni az aquarisztikai tevékenységeinkhez, érdemes tájékozódni szakmailag is. Ez legtöbbször szaklapok, esetleg könyvek lapozgatásával valósítható meg. Egyre több ugyanakkor az internetes forrás is, blogok, fórumok. A mai generációnak hatalmas lehetőséget ad kezébe a technika, hiszen a közösségi médián keresztül hobbinkat osztók ezrével ismerkedhetünk meg. Különösen igaz ez akkor, ha külföldi csoportokhoz is tudunk kapcsolódni nyelvileg, hiszen akkor tényleg igaz lesz a mondás, hogy a világ a mi kagylónk, vagy hogy határ a csillagos ég.

Havazás kikapcsolás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás