Kalligráfia, vagy szépírás – ókori művészet új köntösben

kalligráfia szépírás

A kalligráfia a szépírás művészete, amelyet már az ókori emberek is ismertek, illetve előszeretettel alkalmaztak. A kalligráfia minden esetben kézzel való folyóírást takar – azt a tevekénységet, ami a modern kor emberének életében egyre inkább, mint kuriózum szerepel a mindennapjaiban. Bizony, a technológia rohamléptékű fejlődése miatt egyre kevesebbet írunk szabadkézzel, ám szerencsére a kalligrafikus írás manapság újra a reneszánszát éli. Mostani bejegyzésünkben ezt a kétségtelenül érdekes témát vesszük górcső alá.

Az ókortól a könyvnyomtatás feltalálásáig – a kalligráfia története dióhéjban

A kalligráfia az ókori és a római írnokok közkedvelt technikája volt a munkatevékenységük során. A későbbiekben a Bibliát másoló szerzetesek is előszeretettel használtak szépírást a munkájukban, ezáltal téve igazán látványossá, díszessé az írásaikat.

A szépírás Keleten is sokáig élhette virágkorát: a japánok és a muzulmánok is szívesen éltek e technikával. Európában a könyvnyomtatás feltalálásával (15. század) a szépírás is egyre inkább visszaszorult a hétköznapokból.

 

Manapság úgy tűnik, a stressztől és monotonitástól megcsömörlött modern ember újra felfedezte magának a szépírást, amely sok-sok gyakorlással valóban tökélyre fejleszthető – olyan kompetenciává, amelynek eredménye láttán bizony még az egykori szerzetesek is elismerően csettintenének.

Szépírás tanulás – miért érdemes időt tölteni az alapok elsajátításával?

kalligráfia gyakorlás

Senkit nem szeretnénk áltatni: a kalligráfia alapjainak elsajátítása és annak művészi szintre való emelése igazán időigényes hobbi. Miért érdemes hát egyáltalán akár csak gondolatban eljátszani a szépírás tanulással?

Nos, kétségtelen, hogy e szabadidős tevékenység utánozhatatlan módon hozza felszínre a kreativitásunkat, emellett pedig terápiás jellege is számottevő. A kalligráfia gyakorlásába belefeledkezve minden gondunkat-bajunkat magunk mögött tudhatjuk, a folyamatos írásra, a betűk díszessé tételére koncentrálva pedig ellazulunk és tökéletesen kizárhatjuk a világ zakatoló nyüzsgését.

Kalligrafikus írással csodaszép meghívókat, okleveleket vagy képeslapokat készíthetünk, amelyek egyediségüknek köszönhetően ajándék gyanánt is előre borítékolják a meglepett személy tetszését.

Kalligráfia alapok: mire lesz szükségünk?

Ahhoz, hogy közelebbi ismeretséget köthessünk a szépírással, szükségünk lesz az úgynevezett kalligrafikus tollra. Két típus közül választhatunk: mártogatós tollak és töltőtollak képviseltetik magukat szépszámban a piacon.

Az előbbi neve beszédes: tintába kell mártanunk a toll hegyét ahhoz, hogy használni tudjuk az eszközt. A második típus már jóval modernebb megoldást nyújt a számunkra: a tinta ezesetben az utántölthető patronban van, onnan folyik le a tollvégre, nem kell mártogatással bajlódnunk.

A kalligráfia ezen eszközei tollhegy típusok alapján is két változatot reprezentálnak: létezik úgynevezett vágott végű hegy és ponthegy.

Néhány szóban a tollhegyekről

A vágott végű tollhegyek lehetnek ferdén és egyenesen vágottak. Ezzel a tollheggyel nem lehet folyamatosan írni, a betűk megalkotásakor többször is fel kell emelnünk az eszközt a papírról. A betűk vastagságát alapvetően az határozza meg, miszerint hogyan tartjuk, illetve milyen irányban húzzuk a tollat.

A pontheggyel ellátott tollal a folyóírás garantált. A betűket szépen díszíthetjük, cirádássá tehetjük. Érdekessége, hogy a tollhegy kettő részből, úgynevezett szárból áll, amelyek szorosan egymás mellett helyezkednek el. Ha erőteljesebben nyomjuk a tollat, a szárak összeérnek, az eredmény pedig egy vastagabb vonal.

Milyen papírra lesz szükségünk?

Alapvetően a kalligráfia gyakorlásához kezdőként nem érdemes speciális, valóban minőségi papírba pénzt invesztálni. A hagyományos nyomtató papír tökéletesen megteszi, amíg elsajátítjuk a szükséges alapokat.

Pro tipp: a megfelelő tempójú fejlődés érdekében ajánlatos már előre berajzolt sablonokon gyakorolnunk, a Pinterest-en számos ilyet találhatunk.

Mire figyeljünk kezdőként?

szépírás gyakorlás minta

A gyakorlás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A szépírás elsajátításához legalább hetente háromszor áldozni kell ennek a szép hobbinak, minimálisan alkalmanként 20-30 perc erejéig.

A munkáinkat egyébként érdemes feldátumozni, s azokat összevetni – különösen, ha elcsüggedve azt érezzük, sehova sem fejlődünk. Ne feledjük: türelemből és kitartásból alaposan be kell készleteznünk, máskülönben könnyen elveszíthetjük a kezdeti lelkesedésünket.

Amennyiben szükségét érezzük, tanfolyamra is beiratkozhatunk, a tapasztalat ugyanis azt mutatja, társakkal nemcsak szórakoztatóbb, de hatékonyabb is tanulni.

A videók is sokat segíthetnek

Szívesen megtekintenél élesben is egy profi szépírót? Úgy érzed, szükséged van vizuális segédeszközökre is a tanuláshoz? Íme néhány hasznos YouTube videó, amelyekkel a gyakorlás is könnyebben fog menni! Sok sikert!

Olvass tovább