Makett készítés felső fokon

makett készítés

Mostani írásunknak egy olyan témát választottunk, amely rendkívül sokrétű, rengeteg területen alkalmazható. A makett készítés mikéntjéről fogunk írni. Ez azért nagyon érdekfeszítő terület, mert makettet szinte bármiről készíthetünk. A lényeg az, hogy valaminek a kicsinyített verzióját hozzuk létre, és ez lehet bármi, például épület, valamilyen jármű, vagy bármi más. Érdekessége, hogy meglehetősen addiktív, tehát ha valaki egyszer kipróbálta, nehéz abbahagyni, újabb és újabb projektbe kezdünk. Feltehetően magával ragad az élmény, hogy apró, pici részecskékből valami újat, valami stabilat hozunk létre, akár egyedül, önerőből. Ha megfelelően követjük a leírást, valamint természetesen a logikánkat, akkor egészen biztosan esztétikailag is megállja helyét az új kreálmány, és büszkén állítjuk ki majd otthonunkban. Noha uniszex kategóriáról van szó, azért meg kell jegyezni, hogy általában mégis a férfiak művelik ezt a műfajt.

A makett készítés kellékei

Ha pedig végignézünk egy maketteket árusító bolt polcain, látni fogjuk, hogy általában repülők, motorok, autók képezik a kínálat nagy részét. Ami az alapanyagot illeti, készülhet fából, műanyagból, papírból, de természetesen határt a gyártók fantáziája szab csupán. Aki igazán profi módon akar foglalkozni ezzel a területtel, annak temérdek eszközre lesz szüksége egy remekmű megalkotásához. Mivel a makettek picike részekből állnak össze, sokszor nehézséget okoz a részecskék kézbe vétele, tehát különböző csipeszek, fogók kellenek, hogy ügyesen össze tudjuk illeszteni ezen részecskéket. Amennyiben nem pattinthatók össze a dolgok, úgy ragasztóra is szükség lesz. A külcsíny lényegét pedig a színek, a festékek fogják adni, amelyek már-már végtelen hosszúságú listán mozoghatnak, de természetesen akár maradhatunk az alapoknál is.

A makett készítés jelentősége

Tulajdonképpen az egész rajtunk, készítőkön múlik, és persze a projekten, amit választunk magunknak. Kicsit olyan a makett készítés, mint valamiféle varázslat, hiszen akár néhány óra alatt elkészíthető egy ámulatba ejtő új dolog. Ami a díszítést illeti, a korrektség miatt meg kell említeni a matricákat is, hiszen sok esetben a festékek helyett, vagy azokat kiegészítendő matricákat is használnak a készítők. Ezzel tovább fokozható a professzionális dizájn. Sokakban felmerül a kérdés, hogy mire jó a makett? Ez általában azokban fogalmazódik meg, akiket nem szólított meg az említett tevékenység. A válasz egyszerű, és egyben bonyolult. Ugyanis ez is egy olyan hobbi, mint az összes többi, és mint ilyennek annyi értelme van, amennyit mi bele teszünk. Tehát amennyiben örömmel tölt el minket, kikapcsolunk mellette, feltöltődünk, úgy máris van értelme.

Munka vagy szórakozás?

Továbbá szakmai berkekben sokszor azért készíttetnek maketteket, hogy kicsiben lássák valami jövendőbeli, csupán még tervezési folyamatban lévő nagyobb dolgok lehetséges megvalósulását. Például építészettel foglalkozó szakemberek szoktak ilyen módon tervezgetni, morfondírozni, hogy olyan szempontokat is mérlegelni tudjanak ezáltal, amelyek teóriában nem jutnának eszükbe. Ami még érdekes a makettek világával kapcsolatban, hogy ez is megvalósítható darabonként, például egy-egy jármű megépítésével, de akár egészen komoly rendszerek, összefüggő terep is kiépíthető makettből, például egy városrész – amennyiben nem gépjárművekről, hanem épületekről gondolkodunk. Mint ahogy szinte minden hobbi esetében, itt is vannak szakmai, érdeklődésből kialakult csoportosulások, ahol új barátokra, esetleg új ismeretekre tehetünk szert, és akár közösségben is végezhetjük az építő tevékenységet.

Olvass tovább